2015. január 10., szombat

Márti: Az egész családomra a FLABéLOS vigyáz

Az egész családomra a FLABéLOS vigyáz

Tóth Márti (42) egy évvel ezelőtt próbálta ki először a FLABéLOS-t, és úgy jellemzi a pillanatot, hogy szerelem volt első látásra. A pluszkilók ledolgozása céljából kezdte el használni a gépet, de ma már egészen más célból van otthon mozgásterápiás készüléke.

Mártinak először egy ismerőse mesélt a FLABéLOS-ról, ő pedig rákeresett az interneten, ahol számára csupa pozitív tulajdonságokról olvasott. Egy alakformálásra alkalmas programot próbált ki először és már elsőre is nagyon kellemes volt a mozgássor. Mártinak a sok ülőmunka során ellustult izmokat kellett életre keltenie, mert bevallása szerint a három fiúgyermek és a háztartás mellett nemhogy rendszeres mozgásra, de szinte semmire nem maradt ideje.

Olyan jóleső és frissítő volt a szalonban végzett heti háromszor tíz perc mozgás, hogy Márti többre vágyott és 2013 decemberében saját gépet vásárolt. Egyidejűleg a teljes életmódváltás mellett döntött: a FLABéLOS rendszeres használata mellett 5-ször étkezik cukor- és szénhidrátmentes ételeket. Az első pozitív változás, hogy azóta egy könnyű diétának és a FLABéLOS rendszeres használatának köszönhetően 12 kiló súlyfeleslegtől szabadult meg. Az izmait tónusosabbnak, feszesebbnek érzi, energikusabb lett, és már nem megterhelő számára a mozgás vagy a fizikai munka. Bevallása szerint 42 évesen a húsz évvel ezelőtti alkatával büszkélkedhet. A napi húsz percnyi edzés megnyugtatja és kikapcsolja a napi problémákból, felfrissíti, energiával tölti fel fizikailag és szellemileg is. Jóleső számára a tudat, hogy egészséges és hogy az is marad.

Korábban azt gondolta, hogy a FLABéLOS csak az ő problémáin segít majd, de nem így lett. A 6 éves kisfia is rááll néha, és a férje is rákapott, minden nap használja, ő legalább akkora rajongója a gépnek, mint Márti. Sőt, még a 70 év körüli nagyszülők is szeretik, mert alacsonyabb fokozaton a gép kimondottan jó az időskori ízületek karbantartására, a csontritkulás megállítására, a rugalmasság és fittség megtartására. Márti továbbment, és saját edzéstervet dolgozott ki magának: a netről töltött le olyan feladatokat, amelyek egyes izomcsoportokat célirányosan elérnek. Egy általános bemelegítés után a problémás területeit speciálisan külön-külön is megmozgatja a FLABéLOS-szal, és azt mondja, hogy sosincs fárasztó és nemszeretem edzésnap, mert ez a fajta mozgás felér egy masszázzsal, és kivétel nélkül mindig nagyon jólesik.



A te életedet vajon hogyan teheti jobbá a FLABéLOS? Keress rá a www.mediwel.hu oldalon vagy csatlakozz hozzánk a Facebookon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése